Esztergomi Aranyhegyi Óvoda

Rólunk

Az óvodáskorú gyermek nevelésének elsődleges színtere a család. A mi feladatunk és hivatásunk az, hogy a családi nevelést kiegészítve, minden gyermek számára egyformán magas színvonalú és szeretetteljes nevelést biztosítsunk a meglévő hátrányok csökkentésével és az előítéletek teljes kiszorításával.

Nap, mint nap sokat tettünk, teszünk azért, hogy óvodánk minden szeglete és a nap minden perce olyan legyen, ahol "JÓ GYEREKNEK LENNI". Ebben kiemelkedő szerepet játszanak a gyerekek nyelvén kiválóan értő, szakképzett pedagógusaink, akik időt, energiát nem sajnálva dolgoznak azon, hogy óvodánk egy vidám, biztonságos színtere lehessen a minőségi nevelésnek. Biztosak vagyunk abban, hogy óvodásaink az itt eltöltött három év után lelkileg és testileg felkészülten, kreatívan és, ami a legfontosabb, boldogan lépik majd át az iskola kapuját!

Fontos számunkra, hogy Önök, leendő óvodásaink szülei napközben nyugodtan végezhessék munkájukat, amíg gyermeküket egy érzelmi biztonságot nyújtó, derűs, szeretetteljes intézményben, biztos kezekben tudhatják.

Óvodánkban öt csoportban látjuk el a gyerekek fejlesztését, gondozását, melyből három azonos, kettő pedig vegyes életkorú. A csoportszobák felszereltsége esztétikus, modern és szükség esetén folyamatosan bővül, megújul. Szeretjük a természetes anyagokat, így lehetőség szerint előnyben részesítjük a fát. A játékok tárolása során is igyekszünk természetes anyagokat választani!( Fonott kosarak, szakajtók) Ezek az anyagok, az ablakokon beáradó természetes fény és a csoportszobák színvilága, hangulata az, amitől a hozzánk látogatók első érzése az otthonosság. Ez az az érzés, ami az újdonsült óvodásoknak is segít feledtetni azt, hogy először kénytelenek kicsit hátra hagyni az eddig megszokott otthon melegét és segít abban is, hogy bátor, nagy óvodássá váljanak!

Intézményünk, bár hosszú múltra tekint vissza, 2006-ban teljesen átalakult és elnyerte mai modern alakját. Így, azóta egy új, csodálatosan felújított óvodába jár minden kisgyerek. Intézményünk, városunk csendes, zöldövezeti részén található. A hegy lába egészen a kertünkig nyúlik, így nagyon változatos terep áll a gyermekek rendelkezésére.

Udvarunkat két évvel ezelőtt korszerűsítettük az Európai Unió szabványainak megfelelően és azóta is folyamatos fejlesztéseken esik át. A felújítási folyamat részeként 2017 tavaszán, az időjárás változásainak kitett és ezért gyakran használhatatlan alsó udvarrész színes, vidám műfű borítást kapott, így most már egész évben a gyerekek rendelkezésére áll.

Óvodánk Helyi Pedagógiai Programjában kiemelt szerepet kap az egészséges életmódra nevelés, az egészség védelme, a környezettudatos szemlélet kialakítása. Ennek részeként nagy hangsúlyt fektetünk környezetünk megóvására, a természet védelmére és a szelektív hulladékgyűjtésre. A csoportszobák a nagy üvegfelületekkel kiváló lehetőséget kínálnak a természet közvetlen megfigyelésére is. A gyerekekben saját tapasztalataik által alakul ki a természet megóvásának igénye, amihez az óvodánk udvarán otthont találó kisállatok is segítségül szolgálnak. Madarak és mókusok is előszeretettel fordulnak meg nálunk, illetve raknak fészket az udvar fáinak lombkoronájában!

Nemrég került átadásra óvodánk fényterápiás parajdi sótéglákból kialakított só-szobája somokozóval, amit a gyerekek heti kétszer szervezett módon látogatnak a délelőtt folyamán, ami játékosan nyújt lehetőséget a só jótékony hatásainak kihasználására.

Az egészséges életmód kialakításának részeként, a mozgás megszerettetése érdekében rendszeresen használjuk tornaszobánkat, kirándulásokat szervezünk és lehetőség szerint igyekszünk minél több időt a szabadban tölteni.

Ha felkeltettük érdeklődését, keressen fel minket személyesen is!

Sok szeretettel várjuk Önöket!