Esztergomi Aranyhegyi Óvoda

Beiratkozás 2020/2021. nevelési évre

Esztergom Város Polgármestere

SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ ÓVODAI BEIRATKOZÁSRÓL

Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy Esztergom Város Önkormányzatának fenntartásában működő óvodákba a 2020/2021 -es nevelési évre az

ÓVODÁS KORÚ GYERMEKEK JELENTKEZÉSE

a következő időpontokban történik: 2020. április 20. hétfő

2020. április 21. kedd

Fent jelzett napokon kell beíratni azokat a gyermekeket, akik 2020. augusztus 31-ig betöltik legalább a 3. életévüket, és óvodai jogviszonnyal még nem rendelkeznek.

Az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárás rendjére a nemzeti köznevelésről szóló 201 1. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.), valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.3 1.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) az irányadó.

Az Nkt. 8. (l) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvoda fel veheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Az Nkt. 8. (2) bekezdése alapján, a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31.

napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik (Nkt. 49. (1))

A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzetiségi hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát (Nkt. 72. (2)).

A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

A jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonatkozó igényt is be kell jelenteni. Az óvodába a gyermek — a törvényben foglalt kivétellel — harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos (Nkt. 49. §(l )).

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, több óvoda esetén az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre (Nkt. 49.§(2))

Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik (kötelező felvételt biztosító óvoda) (Nkt. 49. (3)).

Az egyes óvodák körzethatárait Esztergom város honlapján, a www.esztergom.hu oldalon tájékoztatásul közöljük.

Beiratkozás

Amennyiben gyermekét nem a felvételi körzetéhez tartozó óvodába kívánja íratni, akkor erre irányuló szándékát április 17-ig telefonon vagy e-mailon juttassa el az Ön által választott óvoda vezetőjének a gyermeke óvodai felvételi körzete szerinti óvoda nevének megjelölésével.

Április 20-i és 21-i határidőre kérjük, töltsék ki, és az óvoda email címére illetve postai úton küldjék vissza az óvodai Előjegyzési lapot, amit kipostáztunk Önnek, illetve megtalálja online a város honlapján. (www.esztergom.hu) Ugyancsak a honlapon találja meg az óvodák email címeit, postacímét illetve azt a telefonszámot, ahol tájékoztatást kaphat a körzetes illetve az Ón által választott óvodával kapcsolatosan.

A beiratkozáshoz szükséges hivatalos iratok bemutatására a járványügyi helyzet miatt csak a nevelési év megkezdésekor lesz lehetőség. Kérjük, hogy az előjegyzési lapon szereplő adatokat bűntető jogi felelőssége tudatában, pontosan töltse ki.

E-mailen való visszaküldés esetén a Tárgy rovatba-, levélben való visszaküldéskor pedig az óvoda neve alá az alábbi kerüljön: Óvodai beiratkozás 2020.

Az óvodai felvétel tárgyában hozott döntés közlésének határnapja legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő harmincadik nap, azaz 2020. május

22. (Rendelet 20. (la) h.)

Felmentés a kötelező óvodai foglalkozások alól

Nkt. 8. (2) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a 3. életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

A szülő — tárgyév május 25. napjáig benyújtott — kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala adhat felmentést a gyermek óvodai foglalkozáson való részvétele alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

A kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentett gyermek szülője a nevelési év közben kérheti a gyermek óvodai felvételét az óvoda vezetőjénél (Rendelet 20. (2c)).

Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezményekről

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermekét kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. (1) bekezdés a) pontja alapján szabálysértést követ el, amely pénzbírsággal sújtható.

A jogorvoslati eljárás szabályai

Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül eljárást indíthat az óvodavezetőnél (Nkt. 37. (2)).

Az óvodavezető döntése tekintetében a Nkt. 37. (1-3) bekezdései, valamint 38. S-a alapján a fenntartó (jegyző) jár el és hoz másodfokú döntést. Az eljárás illetékmentes, a jegyző a döntés jogszerűségét vizsgálja.

A szülő — jogszabálysértésre hivatkozással — a másodfokú döntés bírósági felülvizsgálatát kérheti a közléstől számított harminc napon belül.

A jogorvoslati kérelem elbírálása során a tényállás tisztázásra, a határidők számítására, a döntés kérelemre vagy hivatalból történő kijavítására, kicserélése, kiegészítésére, módosítására vagy visszavonására az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni (Nkt. 38. (3)).

A hirdetmény teljes szövegét, valamint további tájékoztatást, és a jelentkezési lapokat letölthetők a www.esztergom.hu honlapról.

Esztergom, 2020. március 31.

Hernádi Ádám polgármester